2014. június 8.
A következő bolygón egy pontosan ugyanolyan kis herceg lakott, mint ő.
A legtöbb kisbolygó nem elég nagy, hogy napszaknak megfelelően lehessen köszönni. Ha pár lépést arrébb megy az ember, máris este van. Vagy reggel.
– Szervusz – köszönt végül.
A házigazda riadtan tekintett vissza. Felettébb hasonlított, bár a ruhája némileg talán kékebb volt, és a haja kissé kócosabb.
– Szervusz – köszönt a lakó, aki látszólag nem tudta mire vélni a látogatást.
Ilyenkor vendégként valami kedveset illik mondanom, gondolta zavartan. Körbenézett a bolygón. Három kis vulkánt látott, gondozottnak tűntek. Állt ott egy kis szék is, amiről a naplementéket lehet nézni. És volt még egy gyönyörű rózsa üvegbúra alatt. Minden bizonnyal nagy becsben volt tartva.
Ha kedveset akarok mondani, jutott eszébe, a rózsát kell megdicsérnem.
– Szép a rózsád.
A kisbolygó gazdája ridegen nézett vissza.
– Ő az enyém – válaszolta végül, kétséget sem hagyva afelől, hogy a rózsa érinthetetlen.
Szó, ami szó, gondolta útközben, a kis hercegek igen furcsák.
***
Jóval korábban, amikor a kis herceg még otthon lakott a B-612-es kisbolygón, meglátogatta őt egy másik kis herceg.
Varázsmadarakkal alászállt, egymás szemébe néztek, és a vendég kimérten annyit mondott:
– Szervusz.
Felettébb meglepő, amikor az ember életében először találkozik egy másik kis herceggel. A hasonlóság egészen szembetűnő volt, bár a ruhája némileg talán kékebb, és a haja kissé kócosabb.
– Szervusz – köszönt vissza.
A látogató nem tűnt barátságosnak. Végigmérte a kisbolygót, mintha csak azt keresné, mit vihet magával. Alaposan megnézte a kipucolt vulkánokat, de nem tetszettek neki. A kis székre is csak egy rövid pillantást vetett. Végül azt szemelte ki, ami az egész bolygón a legfontosabb.
– Szép a rózsád.
A kis herceg ereiben meghűlt a vér. A rózsát nem adhatja az idegennek. Hogyan is vihetné el, hiszen nem tudja, nem érti, miért ő a legértékesebb. Talán, gondolta a kis herceg, talán ha elmondaná, miért más ez a virág, hogy mi benne az igazán különleges, azt megértené a betolakodó.
– Ő az enyém – mondta, és a rózsára nézett.
Szó, ami szó, gondolta, miközben amaz elrepült a madaraival, a kis hercegek igen furcsák.