blog

Ufó

2009. október 31.

1969. július 20-án az Apollo 11 modulja leszállt a Holdra, fedélzetén Neil Armstrong és Edwin Aldrin űrhajósokkal. Ők voltak az emberiség első képviselői egy idegen égitesten.
1969. július 21-én a Tejútrendszer intelligens lényeinek konföderátusa évmilliók szokásának megfelelően leszállt a Föld bolygón, hogy meghívja az emberiséget tagjai közé. Most is, mint mindig, legszebb elnöki zászlóshajójukkal jöttek, melyen a többezer látogató között a kilenc alapító faj egy-egy képviselője is jelen volt. A leszállás helyéül pedig a Győr-Moson-Sopron megyei Markotabödöge határát választották.
Mivel aznap éppen pálinkafesztivált tartottak a faluban, így senki nem tulajdonított különösebb jelentőséget a másfél hektár méretű űrhajónak, hasonló körülmények között láttak ők már furcsábbat is. Mikor azonban a hatalmas ajtó kinyílt, és egészen szokatlan lények szálltak ki belőle, ketten-hárman odaténferegtek lassan.
- Beszélni kívánunk a vezetőtökkel - szólt egy hang valahonnan.
Szerecsén Gábor, Tarján F. Lajos és felesége, Tarjánné Pócs Magda egyszerre próbálták feldolgozni a hallottakat. Némi egyeztetés után pedig arra jutottak, hogy a fura lények (valószínűleg a szomszédos Cakóházáról jöhettek, esetleg Maglócaiak) bizonyára Preszkovics polgármester elvtársra gondoltak. Őt legutoljára egy üveg szilvával látták, ahogy horizontális testhelyzetben a világ elkorcsosulásáról alkotott véleményét osztotta meg egy villanypóznával, így valószínűleg nem mehetett messzire azóta.

Fertályóra se telt belé, és Preszkovics polgármester elvtárs ott állott a küldöttség lilás bőrű, három méter magas vezetője előtt. Elnézte őt egy darabig, majd a többiekhez fordult, és az adott helyzetben némileg felesleges kérdést tett fel:
- Na e a izé ufó?
A többiek bólógatása után egy halk „kéccsókom”-mal köszönt az idegeneknek, majd beleivott a pálinkásüvegbe, és kínáló szándékkal nyújtotta a lila lény felé. Amaz közelebb ment, beleszagolt, majd ezután nagyjából tizenhárom színű lett, és egyértelmű kézmozdulatokkal jelezte, hogy nem kíván fogyasztani az italból.
- Ne te nee! Hülye víziló vagy te eee! - szólott a polgármester, majd istenesen bokán rúgta az idegent, aki egyből össze is esett. A többiek felsegítették, majd visszavonultak mindannyian az űrhajóba, és elhagyták a Föld légterét.

Ha egyszer visszajönnek, inkább egy jó rozéfröccsel kínáljuk meg őket.

pohar (2009.11.5 17:29)

http://www.markotabodoge.hu/rendezveny.htm

Mestahh (2009.12.9 12:40)

Többször voltam Maglócán, ott nincsenek ilyesmik. Talán Bősárkányon vagy Barbacson.

buGhunter (2010.2.4 10:54)

ez valami frenetikusan eltalált szösszenet! :D:D

woltewa (2010.10.6 04:07)

Moncsicsi nem tudott hozzászólni, mivel harmadjára ájult el a szemetesvödörben, ahova egy rosszul sikerült szalto mortale következtében került.

Új hozzászólás