Hümér és Mantissza: ötödik, utolsó felvonás.

2008. december 31.

Borzalomdráma öt felvonásban
Archív: első, második, harmadik, negyedik felvonás.

Rettemény Báró: Hah! Eljött az idő hát, mikor enyém lészel
Göthös éned teljes valójában, Mantissza! Magamévá
Teszem ványhadt tested lomha zsírkuglófjait!

Mantissza: Sosenem! Az embólia citerázzon a prosztatádon
Inkább, te lángosvalagú álnokállat! Haljál meg lavórba'!

Rettemény Báró: Akár akarod, akár tömp, mik vogymuk!

Hümér balról be.

Rettemény Báró: Hah! Hümér! Hát te még élsz! De majd mindjárt nem!
Apád húszélű kardjával nyiszatolom széjjel az éned!
Húsklopfoló recéi közé ragadt csirkecafat méretűvé
Aprítom a világba bánattal belesóhajtott valód kalácstalan,
Pöszméte maradékát! Nekem a te bitangságod nem veszély!
Add fel hát zsinyótás terved, te gramofonülepű! Szombatot vérző
Ínnyel távozol majd eme pákosztos energiák földjéről.
Senki nem sirat majd azonná, hogy hetibé kondás mirf pikkula
Jótáp belekül!

Hümér jól pofánbassza Rettemény Bárót egy Zsiguli féltengellyel.
Rettemény Báró meghal.

Mantissza: Ó, Hümér!

Függöny.

Traktor

2008. december 25.

A szerelem vak, mondják. Sokmindent nem lát meg az ember közben, ami másoknak néha azonnal szemet szúr. És ha elmúlik, ezekkel mind szembe kell néznünk. Szemerédi Pál életében ez a pillanat tizenhét évnyi boldog házasság után jött el, mikor egy reggel azt vette észre, hogy a felesége valójában egy traktor.

Nem változott semmi, tulajdonképpen ugyanúgy nézett ki, mint tegnap. Nagy volt és piros, hatalmas kerekei voltak, és pöfögve közlekedett a lakásban. Csak tegnap még nem tűnt olyan traktornak. Kedves, csinos asszonynak tűnt, aki korához képest egészen jól tartja magát, épp csak picit rozsdás néhol. Ennek mondjuk árulkodó jelnek kellett volna lennie, gondolta Pál, de sebaj.

Ez a felismerés igazából sokmindent megmagyarázott. Például azt, hogy miért mondta a doktor: „sajnálom, Önöknek soha nem lehet gyermekük, hiszen a felesége egy traktor.” Vagy hogy miért volt mindig olajos a fürdőkád zuhanyzás után, és hogy miért volt egy kicsit olyan íztelen a főztje.

Délben átjött Fülöp Úr, a család régi barátja. A verandán borozgattak, mikor Szemerédi Pál azt mondta:
– Te Fülöp Úr, én rájöttem ma valamire. A feleségem egy traktor.
– Igen, az.
A házigazdának kissé furcsa volt, hogy Fülöp Úr ezt végig tudta, de nem tette szóvá.
– Mondjuk gyanús volt, hogy nem nagyon szeret porszívózni.
– Az enyém se szeret, pedig nem traktor.

A borospoharukat nézegették egy ideig elmélyülten, mintha valami apró vigasz lebegne a borban, egy félmondatnyi jótanács talán. De mindannyian tudjuk, hogy nincsen abban semmi ilyesmi.
– De azért boldog vagyok vele – folytatta Szemerédi Pál. – Most már talán hiányozna is kicsit, ha nem lenne traktor. Úgy megszoktam már, Fülöp Úr. Jó nekem így. És azt hiszem, egy kicsit én is traktor lettem mellette.