Feladó: Mennyei Bank Rt.
Tisztelt Ügyfelünk!
Sajnálattal közöljük, hogy Jótétlélek-Egyenlegén nem áll rendelkezésre elegendő összeg az „Öröm és Boldogság Plusz” szolgáltatásunk igénybevételéhez. De ne csüggedjen, cégünk ajándékaként most egy hetes „Csalódás és Keserv” előfizetést kap tőlünk!
Sajnos amennyiben a Jócselekedet-Hitel még fennmaradó részét nem törleszti egy hónapon belül, úgy kénytelenek leszünk Általános Depresszió kamatot is felszámolni.
ui.: Örömmel tudatjuk, hogy Léleklufi-akciónkon két mosolyt nyert, melyet a holnapi napon bármelyik Léleklufi-beváltóhelyünkön átvehet. Kellemes létezést kívánunk!
Egérbögre kapitány a kocsmai pultot támasztotta. Illetve majdnem, mivel csak matróz volt, de a támasztással kapcsolatos kijelentés korrekt: nélküle a pult valószínűleg magától összeomlott volna. Egérbögre kapitány a kocsma legutóbbi felújítása óta folyamatosan ugyanazon a helyen ült, gyakorlatilag ugyanabban a testhelyzetben, amelyet a borzasztóan részeg emberek számára tartott fenn a mindenség. Ez a felújítás a kocsma jelenlegi állapotából ítélve valamikor a földtörténeti prekambrium időszakban történt, méghozzá a következőképpen: Egérbögre kapitányt megkérték, hogy temporális jelleggel szakadjon el egy kicsit a pulttól, amíg kicserélik alatta. Azóta azonban rengeteg idő eltelt, az idő (és egyéb matrózok) vasfoga ismét megrágta a berendezést, s mostanra már Egérbögre kapitány italpultra fixált jobb könyöke volt az utolsó biztos pont a kocsmát összetartó erők és ellenerők egyenletében.
Ennek ismeretében különös rettegéssel töltheti el a k. Olvasót a következő események sorozata, amely teljesen váratlanül hasított a levegőbe (illetve a cigarettafüstbe, amely az idők során a levegőt teljesen kiszorította az apró helyiségből): Egérbögre kapitány kissé felemelte a fejét, és a következő szofisztikált megállapítást tette: „A Jóisten b****a meg.”
A Jóisten erre kicsit felfigyelt. Ott ült ugyanis a kocsma egyik félreeső asztalánál, és éppen egy kisebb vödör Unicum felénél tartott (állítólag valami nőügy miatt). „Én most hazamegyek” – jelentette ki Egérbögre kapitány, ezzel egyidőben bal kezét – mintegy jelzésértékűen – meg is mozdította.
Egy kisebb sóhajtás volt hallható ekkor: a kapitány alatti szék sóhajtása, aki egy ideje már teljesen lemondott arról, hogy valaha is normális használati tárgy válhasson belőle, saját élete legyen, feleségül vegyen egy díványt, esetleg sámlit nevelgessen. Ám most a remény új, rózsaszín sugarai látszottak beszűrődni a félig bedeszkázott ablakokon át.
Egérbögre kapitány gondolatban a felkelés és két lábra állás bonyolult mozgáskoordinációs folyamatait tervezgette már, hogy melyik lábára is álljon rá először, satöbbi. Ez mintegy öt percet vett igénybe, majd visszakönyökölt a pultra, és ott is maradt. A Jóisten visszatért a félig tele (esetleg félig üres) vödör Unicumhoz, a bárszék pedig újfent lemondott dédelgetett álmairól. Csak az Egérbögre kapitány bal keze mellett fodrozódó füst jelezte még egy kis ideig, hogy ma itt valami csodálatos dolog történt.