Ma hallottam a villamoson az Ultimate Villamosvezetői Csajozós Dumát. Felszállt egy nő az első ajtón, és beszélgetett egy keveset a sofőrrel:
– Szia, hova mész?
– SZTK-ba.
– Elvihetlek?
2006. március 11.
– Halló, egy eldobott cigarettacsikket szeretnék bejelenteni! A Boráros téri négyeshatos megállójában van.
– Hölgyem, máris intézkedünk.
A Boráros téren három perc tizennégy másodperc múlva egy fekete autó áll meg. Kiszáll belőle három fekete öltönyös úriember, egyiküknél speciális hordozható számítógép. A cigarettacsikket kilenc másodperc alatt lokalizálják, majd számítógép segítségével ütemtervet készítenek az eltávolítására. Mintegy két perc múlva az ütemterv kész, ekkor kiszáll az autóból a Sanyi, aki a kiszámított adatok alapján felveszi a csikket, és bedobja a szemetesbe. Ezután mindannyian beszállnak az autóba, visszamennek az intézménybe, és elkészítik a jegyzőkönyvet.
Fővárosi Közterületfenntartó Kht, 2050.