Kólagép

2007. szeptember 17.

A Liliom utca negyvenkettő szám alatt található társasház éppen olyan volt, mint a többi. A lépcsőház kopott padlóköveit taposta naponta harminchét család (kivéve Rajmüller bácsit, ő sosem ment el otthonról). Kövesiék utálták Mozárovicsék kutyáját, ezért gyakran kihívták a sintéreket, amikor a kutyus elkóborolt; cserébe Mozárovicsék a virágföldet a negyedikről Kövesiékhez söpörték le az erkélyre. Azután rendre összevesztek, és ekkor a szócsatába beszállt az egész ház. Itt mindenkinek volt véleménye.

A belső udvarban állt egy régi, kopott kólagép. Egy délután Hornyákné a harmadikról az udvarra öntötte ki a mosóvizes lavórt, és a gép oldala csurom víz lett. Ez volt az a pillanat, amikor a kólagépnek elege lett a Liliom utca negyvenkettőből.

Fogta magát, és kisétált az utcára. Körülnézett, elindult jobbra, és a legközelebbi megállóban felszállt az első villamosra. Kilyukasztotta a jegyét, és a végállomásig utazott. Miután leszállt a többi utassal együtt, elindult a szélesebbik utca mentén. Néhány lépés múlva azonban arra lett figyelmes, hogy a villamos követi őt. Innentől ketten mentek tovább. Megálltak a zebránál, megvárták, amíg zöldre vált a lámpa, majd átmentek, és folytatták útjukat. A zebra pedig követte őket, így már hárman voltak összesen.

A város határában egy füves mezőn sétáltak egy ideig, és fejet hajtva elmentek a telefonfülke előtt, aki egy négysoros verssel üdvözölte őket. Felmásztak egy dombtetőre, és a városnak háttal leültek mindhárman. Csendesen nézték a lenyugvó napot egy ideig, majd halkan egy sanzont kezdtek el dúdolni:

Kisleány, ha messzire utaznál most,
Keresd fel bátran a villamost!
Kisleány, ha szomjas vagy épp',
Üdítőt ad neked a kólagép.